Helytörténeti munkák Veszprém megyében (1990–2006)

Márkusné Vörös Hajnalka

A rendszerváltás óta eltelt 16 évben Veszprém megyében több mint 100 átfogó jellegű helytörténeti mű (falu- és városmonográfia) látott napvilágot,¹ ami azt jelenti, hogy országos viszonylatban is élen áll a megye a helytörténeti munkák megjelentetésében. De vajon a mennyiségi növekedés együtt járt-e szemléletváltozással is? Az elmúlt közel két évtized helytörténeti irodalma a helyi polgárok egészséges lokálpatriotizmusának, múltjuk iránti érdeklődésük kielégítésén túl hozott-e olyan új kutatási eredményeket, amelyek mind a források feltárásában, mind a feldolgozás módszertanában újat adhat más tájak kutatóinak és hasznosítható az országos történettel foglalkozó történészek és társadalomtudósok számára is? Rövid tanulmányunkban az ismertetésen túl megkíséreljük a válaszadást a feltett kérdésekre.

A kiadványok megjelenését ösztönző tényezők

A kiadványok ilyen nagy számú megjelenését kétségkívül ösztönözhette az évfordulók egymás utáni sorozata: a millecentenárium vagy a magyar állam alapításának és a kereszténység felvételének ezredik évfordulója, de olyan helyi eseményekre is jelentek meg kiadványok, mint a községek (elsősorban a németajkúak) be- és kitelepítésének, vagy községegyesítések évfordulói. A támogatók – legyenek bár önkormányzatok, állami cégek vagy magánszemélyek – kedvelik az évfordulók adta alkalmakat, az ünnepélyes megemlékezéseket.² A „monográfia-láz” mára alábbhagyott, ám számos jelből arra lehet következtetni, hogy a folyamat nem tört meg; újabb és újabb monográfiák jelennek meg a könyvpiacon.

A kiadókról

A helytörténeti munkák közel fele (40) települési önkormányzat megrendelésére készült. Az 1990-es politikai rendszerváltást követő években önkormányzataink egyik fő törekvése az új közösségi identitás megteremtésére irányult, melynek részeként megíratták településük történetét. Elsősorban községi önkormányzatok támogattak helytörténeti kutatást. A városok közül Balatonalmádi, Balatonfüred, Devecser és Pápa hívott életre ilyen kiadványt. A kötetek előszavában megfogalmazott elvárás szerint a legtöbb esetben a település lakói számára kívántak „érthetően és olvasmányosan” a település múltjáról tájékoztatást adni.

A kiadványok hatoda (18) helyi egyesületek, alapítványok támogatásával jelent meg. Ebben az esetben ritkán fordul elő az, hogy maguk az egyesületek adnának megbízást a helytörténeti munka megírására, általában már egy meglévő tanulmány kiadásához nyújtanak segítséget. Az esetek többségében egy-egy megbecsült helytörténeti kutató publikálási lehetőségeit segítették ily módon, mint például a Városlődi Falumúzeum Baráti Köre, amely 1991-ben adta ki Koppány István helyi iskolaigazgató közel két évtizedes gyűjtőmunkájának eredményét, Városlőd történetét, de így jelenhetett meg Pacsuné Fodor Sára Várpalota helytörténeti kézikönyve, melyet 12 egyesület, alapítvány támogatott. Más esetben fiatal, tehetséges, helyi értelmiségijeit támogatta ebben a formában a közösség, mint Révfülöpön Miklós Tamást.

Megrendelőként és támogatóként bábáskodott a kötetek tíz százaléka fölött (12) a helyi német nemzetiségi (kisebbségi) önkormányzat. (Bakonynána, Herend, Nagyesztergár, Nagytevel, Nemesleányfalu, Németbánya, Városlőd, Zirc). Az általuk megjelentetett kötetek érdekessége, hogy az események története helyett a gazdasági, társadalmi folyamatok alakulása, a falusi életmód és mentalitás feltárása került előtérbe. Nem „kényszerültek” a szerzők az országos történetírás korszakolásának kötelező betartására, a köztörténet által használt fogalmak használatára és a külön-külön elért eredmények egyeztetésére, ráadásul ezek a kiadványok többségében kétnyelvűek.

A rendszerváltás után magánkiadásban is jelentek meg községtörténeti feldolgozások (Alsóörs, Balatonkenese, Bódé, Kemeneshőgyész, Kemenesszentpéter, Pénzesgyőr, Vaszar). A szerzők saját szülőfalujuk történetét dolgozták fel, vállalva a kiadás anyagi fedezetét.

A Veszprém megyei közintézmények közül a megyei levéltár és néhány városi könyvtár vállalt szerepet helytörténeti munkák megjelentetésében. A könyvtárak közül a városi gyűjtőkörrel, esetleg helytörténeti gyűjteménnyel rendelkezők reagáltak érzékenyen az olvasók megváltozott igényeire. A pápai Jókai Mór Városi Könyvár „Jókai füzetek” címmel indított sorozatában adott helyet községtörténeti feldolgozásoknak (Farkasgyepű, Kup, Tapolcafő) és reprint kiadásban jelentetett meg olyan – korábban született – munkákat, melyek alapkutatásokat végeztek el, tartalmilag ma is megállják helyüket és gyakorlatilag hozzáférhetetlenek.³ Szellemi műhelyként működött közre helytörténeti munkák megjelentetésében a várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtár és a Balatonfüredi és a Tapolcai Városi Könyvtár.⁴

A Veszprém Megyei Levéltár kiadványsorozatában adott helyet települések történetét feldolgozó monográfiáknak. Vállalta a kiadvány gondozását, több esetben kezdeményezte és szervezte a kutatómunkát, a „mecénás” azonban ettől függetlenül a helyi önkormányzat vagy gazdasági szervezet maradt.

Itt kell kitérnem a Veszprém megyei helytörténetírást jelentősen fellendítő személy, Gubicza Ferenc agrármérnök és a mögötte álló Balatonfüred-Csopak Tája Szövetkezet szerepére, amely 1986 és 2001 között 14 kötet megírását kezdeményezte és megjelenésének anyagi fedezetét is vállalta. Ebből a vizsgált időszakban 11 község (Alsóörs, Balatonszőlős, Berhida, Csopak, Felsőörs, Lovas, Nemesvámos, Palóznak, Pécsely, Tótvázsony, Veszprémfajsz) és Balatonfüred-Balatonarács város monográfiáját adták ki, melyek a bibliográfiába felvett kötetek legvaskosabb 6–700 oldalas kötetei. Ennek köszönhetően kezdetben egyszerzős,⁵ majd Lichtneckert András levéltáros szakmai irányítása alatt hivatásos levéltáros-történészekből, és más természet- és társadalomtudósokból (főként a Laczkó Dezső Múzeum és a Zirci Természettudományi Múzeum munkatársaiból) álló szerzőgárda kapott lehetőséget új típusú falutörténetek megírására.

Az utóbbi évek – kormányzati kezdeményezésére megszületett – vállalkozása a „Száz magyar falu könyvesháza” kismonográfia sorozat 6 Veszprém megyei kötete (Dudar, Köveskál, Mencshely, Noszlop, Somlóvásárhely és Ugod). A kötetek szerzői levéltáros, muzeológus, néprajzkutató szakemberek. A 100 kötetes könyvsorozat kiadását a Miniszterelnöki Hivatal indította el 1999 tavaszán. A projekt célja a magyar állam millenniumát 100 magyar falu kismonográfiájának megjelentetésével köszönteni. (100 évvel korábban az akkori kormányzat a vármegyék történetét összefoglaló kötetekkel tisztelgett a centenárium előtt.)

A várostörténetírás eredményei

Veszprém megye a várostörténetírás területén sokáig a legutolsók között kullogott. Addig, amíg a várostörténetírást országos szinten a mennyiségi gazdagság jellemzi⁶ – az 1970- es évektől az alföldi agrárvárosok szinte mindegyikéről készült feldolgozás, a dunántúli városok pedig létrehozták várostörténeti kutatócsoportjaikat – Veszprém megyében az előmunkálatok, forráskiadások hiánya és a finanszírozó városi vezetés passzivitása sokáig akadályozta a munka megindulását. Az utóbbi két évtizedben változás tapasztalható ezen a területen is.

A leghatározottabban talán Pápán fogalmazódott meg az igény egy monográfia megjelentetésére az 1980-as évek legvégén. A mércét magasra tették, mert olyan munkát kívántak megjelentetni, amely tudományos alapot nyújt az országos várostörténetírás számára. A szervezőmunkát Hermann István, a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója vállalta. A várostörténet egyes fejezeteinek megírására a helyi szakemberek mellett olyan tudós szakértőket sikerült megnyernie, mint Engel Pál, Granasztói György, Kristó Gyula, Kubinyi András, Pölöskei Ferenc, Solymosi László, Szakály Ferenc. A vállalkozás eredményeként megjelent két kötetet tanulmányokként jegyzik a szerkesztők, utalva arra, hogy a várostörténet egy-egy korszakának feldolgozása egyenetlenre sikerült, de így nyitva hagyták a lehetőséget arra, hogy a hiányzó fejezeteket, vagy a megjelent részek esetleges hiányait később kiegészíthessék.

S valóban a kezdeti elképzelés helyesnek bizonyult. Az elkészült tanulmánykötetek inspirálóan hatottak a további munkára. Azóta megírásra került a hiányzó önkormányzattörténet,⁷ a Pápai Református Gyűjtemények kiadványsorozatában hiánypótló forrásközlések jelentek meg,⁸ három folyóirat (Források Pápa történetéből, Acta Papensia: a Pápai Református Gyűjtemények Közleményei és az Acta Musei Papensis: a Gr. Esterházy Károly Kastély- és Tájmúzeum Múzeumi Értesítője) szerkesztői és munkatársai dolgoznak a Pápával foglalkozó források és résztanulmányok megjelentetésével. Pezsgő szellemi élet és magas szintű tudományos munka bontakozott ki a városban, ami ösztönzően hat a tágabb környezetére is.

Sikeresnek mondható a két új Balaton-parti város, Balatonalmádi és Balatonfüred történetének feldolgozása. A szerkesztők (Kredics László és Lichtneckert András) az időrendi tárgyalás mellett a település történetének olyan területeire is kiterjesztették figyelmüket, amely eddig nem kapott elég figyelmet, így a borvidék- és szőlőhegyek, (gyógy)fürdők története, az irodalom-, képzőművészet-, sporttörténet. A szerkesztők a helyi tudományos műhelyek munkatársait (természettudósok, régészek, történészek, néprajzosok, irodalom- és művészettörténészek) foglalkoztatták, amely szavatolta a szakszerűséget. Külön öröm, hogy a két település lokálpatriótái a helyi folyóiratokban (Új Almádi Újság, Füredi História) és a kisebb terjedelmű kötetekből álló kiadványsorozataikban azóta is sikeresen művelik a város történetének feldolgozását és közzétételét.⁹

Devecser városa az egyszerzős, hagyományos időrendi feldolgozást választotta. A kötet szerzője a helyi forrásanyag közelében lévő szakember. Munkája kétségkívül levéltári kutatásokra alapozódik, de a várostörténet alig több puszta adatközlésnél.

A „volt munkásvárosok” (Ajka, Várpalota) esetében érdekesen alakult a monográfia sorsa. A két településről 1960 és 1973-ban készült összefoglalás. Várpalotán a rendszerváltás utáni években a munkásvárossá alakítást megelőző (felekezetileg és társadalmilag) színes városi társadalom megrajzolására történtek erőfeszítések, míg Ajkán a városhoz csatolt 7 hajdani község közül 4 (Tósokberénd, Tósok, Bódé és Padrag) tett kísérletet múltjának feltárására.

Az utóbbi években várossá nyilvánított településeken, Berhidán és Badacsonytomajon lett erősebb a lokális tudat, ami településtörténeti munkák kiadásában is megnyilvánult.

Ahol szinte egyáltalán nem történt előrelépés, az Veszprém városa. Elkészült a monográfiasorozat tervezete, rendelkezésre állt a kötetek kiadásához szükséges anyagi támogatás, mégsem történt semmi az ügyben. Kisebb terjedelmű résztanulmányok láttak napvilágot a többé-kevésbé rendszeresen megjelenő Veszprémi Szemlében és a Veszprém Városi Füzetek sorozatában,¹⁰ de további erőfeszítés nem történt.

Összegzésképpen városaink kutatásával kapcsolatban azt mondhatjuk, hogy ahol a város és a közgyűjtemények vezetése komoly elhatározással és szervezőmunkával maga mögé tudta állítani a helyi értelmiség legjobbjait (Pápa, Balatonfüred) ott magas szintű tudományos munka indult meg, melynek eredményei egyaránt hasznosíthatók, mint az országos tudományos műhelyek, mint a helytörténészek munkájában.

A falumonográfiák műfaji és tartalmi jellemzői

Színes és változatos műfajú, de tartalmában egyenetlen színvonalúak az 1990 után megyénkben megjelent községtörténeti munkák. Nem is lehetnek ezek a kiadványok egyenletesen magas színvonalúak, hiszen az alkotók egy része nem is akart tudományos munkát írni.

A kiadványok mintegy negyedrésze krónika szintű feldolgozás, vagyis olyan történeti feljegyzések sorozata, melyek időrend szerint vázolják a fontosabb eseményeket, bemutatják a település intézményeit, épületeit, neves személyiségeit. A feltételezett olvasó itt maga a közösség, aki megtalálja magát és hozzátartozóit, barátait a könyv oldalain. Ha igénybe is vesznek forrásokat, azok használata bizonytalan vagy önkényes, semmiképpen sem nevezhetők szakmunkának.¹¹ A szerzők módszere legtöbbször abból áll, hogy egy-egy településre vonatkozó és gyakran más művekből majdnem változtatás nélkül átvett részeket, adatokat kronológiai sorrendbe szedik, s jellegüktől függetlenül egyetlen halmazba ömlesztik.¹²

Vannak szerencsére sokkal kiérleltebb, átgondoltabb szerkezetű munkák is. Itt a szerzőnek vagy a helységben szerzett élettapasztalatai szolgáltatnak a falutörténet nyersanyagául, vagy a helyszínen végzett alapos terepmunka, a levéltári kutatás jogosítja fel annak megírására. Ezek közül különösen azok a kötetek értékesek, melyek helyi gyűjtéseket, megfigyeléseket adnak közre, melyek hasznosan egészítik ki az írott források adatait.¹³ Sajnos, értékeik mellett ezeknél a köteteknél is gyakran előforduló probléma az értékelés, az elemzés hiánya. Főleg azoknál a szerzőknél jelent ez nehézséget, akik nem tudnak uralkodni szorgalmasan összegyűjtött anyagukon.¹⁴

A helytörténeti irodalom egy másik műfaja a történelmi olvasókönyvek csoportja, melynek célja, hogy a történelemkutatással nem foglalkozó érdeklődők néhány jellemző iratból vagy irodalmi forrásból élményszerű képet formálhassanak a településük életéről. Megyénkben ezek a kiadványok „lakóhelyünk ismerete”, „helytörténeti olvasókönyv” címet viselik, s elsősorban az iskolások számára készültek.¹⁵ A tapasztalatok szerint a helyben lakók érdeklődését ez a forma és tartalom fogja meg a leginkább, s ösztönözi őket arra, hogy lejegyezzék és felkutassák saját családjuk, őseik történetét. Ezen túl egy jól válogatott, a helytörténet szempontjából számba jöhető forráscsoportokat és irattípusokat, irodalmi forrásokat bemutató, azokhoz a korszakról, eseményekről, emberekről magyarázó jegyzetekkel ellátott olvasókönyv módszertani útmutatót is helyettesíthet. Csak sajnálhatjuk, hogy történész-levéltáros szakember Veszprém megyében nem vállalkozott elkészítésére.

A helytörténeti irodalom újabban megjelenő műfaja a helytörténeti kronológia, amely rendkívül képlékeny, fejleszthető műfajnak bizonyult. A kronológia legtöbbször a település története egyes eseményeinek rövid, tömör összefoglalását adja, időnként névanyag (tanítók, lelkipásztorok, bírók, tanácselnökök, polgármesterek, jegyzők), statisztikai adatok (elsősorban a lakosság számára vonatkozóan) beillesztésével, amely kiegészülhet irodalomjegyzékkel és személynévmutatóval is. ¹⁶ Az utóbbi években gyakorlattá vált az is, hogy a vaskos községmonográfiát egészítik ki kronológiával, így őrizve meg azokat az adatokat, melyek fontosak lehetnek a községtörténet szempontjából, de a szöveges részben arányeltolódáshoz vezetnének.¹⁷ Ez az a műfaj viszont, amelyben erősen kísért a politikai köztörténet eseménysorának mechanikus átvétele, még akkor is, ha az a település valódi történetét nem érintette.

A megye helytörténeti irodalmának tartalmi jellemzőit vizsgálva szomorúan kell megállapítani, hogy a helyi szakemberek által készített egyszerzős településtörténetek között is gyakran találkozunk olyan munkákkal, melyek bár levéltári kutatásokra alapozódtak, de alig többek puszta adatközlésnél, pedig a szakszerűség nem szűkíthető le a részletek aprólékos és bőséges leírására. Olyan sokat foglalkoztatott szerző, mint Veress D. Csaba (aki 10 év alatt 17 falumonográfiát írt, 1994-ben négyet) helytörténeti munkái feltűnően hasonlítanak egymásra. Ebben az esetben kísért a gondolat, hogy a szerző mondanivalóját és a helyi forrásokat az országos történethez igazította, pedig az adott település múltjában a döntő események nem mindig esnek egybe az országos hatókörű történésekkel, a gazdasági folyamatok sem azonos módon érintik a települések lakosságát, s így pont a kisebb közösség sajátos arculata mosódik el.

A községtörténetek legszínvonalasabb munkái közös vállalkozásban készült tanulmánykötetek, több szerzővel és sokrétűségre, árnyaltságra törekvéssel, ami több tudományág közös erőfeszítését kívánta meg. Leggyakoribb eset, hogy a történeti fejezetek mellett, természettudományi és néprajzi feldolgozások is készültek, de számos olyan munka is található, amely tovább tágította a bevonandó tudományok körét. Ezeknél a munkáknál meghatározó a szerkesztő személye, akinek koncepciója, szakmai igényessége befolyásolja a kötet egész tartalmát.

Lichtneckert András levéltáros szakmai vezetésével készült el a Balaton-felvidék kilenc (a XX. századig önálló) magyar, többségében nemesi településének története: Alsóörs, Balatonalmádi, Vörösberény, Csopak, Balatonfüred, Arács, Berhida, Kiskovácsi, Peremarton. A szerzőgárda folyamatosan bővült. Egy-egy fejezet magírására természettudósok (ornitológus, geológus, botanikus), muzeológus szakemberek (régész, néprajzkutató, irodalom- és művészettörténész) és társadalomtudósok (levéltáros, történész, szociológus, politológus) kaptak felkérést. Céljuk az volt, hogy elvégezzék a Balaton-felvidék (legalább egy részén) a környezet természettudományi, a társadalom régészeti, néprajzi és történészi szempontú vizsgálatát. A feldolgozásnál a szerzők törekedtek a teljes szakirodalom áttekintésén kívül új kutatási eredmények bemutatására, a történeti részeknél a teljes levéltári forrásanyag feltárására, a néprajzi fejezetekben pedig a még fellelhető emlékanyag (kiterjedt terepmunkán alapuló) dokumentálására. A kötetekben levéltári forrásokat is közöltek, elsősorban olyanokat, amelyek ritkaságok, kevés községből maradtak fenn felhívva ezzel a szakma figyelmét és a lakosság érdeklődését.

Hudi József levéltáros a bakonyi német falvak történetének feltárására vállalkozott: Herend, Pénzesgyőr, Németbánya, Olaszfalu. A szerkesztése alatt megjelent kötetek legtöbb esetben szintén kiegészültek természettudományi, régészeti és néprajzi fejezetekkel. A falvak történetének egy-egy korszakát bemutató részek végén közzé tette a legfontosabbnak ítélt források szövegét. A szerkesztő ezeknél a köteteknél korszakonként kiegyensúlyozott, de ismertebb forráscsoportok közlésre törekedett.

A Lichtneckert András és Hudi József vezetésével elkészült kötetek eredményei, amelyek módszertanilag is kitűnő tanulmányokat tartalmaznak, túlmutatnak a helytörténet határain. Mivel egységes szempontok szerint vizsgálták a természeti környezet, gazdasági, társadalmi, kulturális rendszerek működését, szerkezetét, határait, lehetővé tették tágabb történeti tájak (pl. vonzáskörzetek, gazdasági mikrokörzetek) behatárolását és megrajzolását.

Ezen kívül számos olyan forráscsoportot publikáltak köteteikben (összeírások, török kori magyar levelek, falutörvények, törvénybírói jegyzőkönyvek, céhartikulusok), amelyek feltárása és közlése a korszakról kialakított összképet is árnyalhatja.

A tanulmánykötetek munkatársai nyilvánvalóan minden lehetőséget szerettek volna kihasználni a monográfiák megírásakor, de egy-egy ilyen vaskos kötetet kézbe véve néhány dolog elgondolkodtató. Többek között az, hogy a feldolgozandó témakörök szétosztásának is van határa, mert a túl sok közreműködő között szétaprózott témákból nem mindig áll össze egységes kép. Másrészt, az egyébként adatgazdag és korrekt helytörténetek, melyek módszertanilag is kiemelkedő értékűek, nagy terjedelmüknél fogva gátolják az érdemi mondanivaló megértését, egy településről alkotott összkép kialakítását.

A nagy terjedelem sok esetben a feldolgozás és a forrásközlés elegyítéséből adódik. Kétségtelen, hogy Veszprém megye (és települései) múltjának számos olyan vonatkozása van, amellyel senki sem foglalkozott, forrásai feltáratlanok, hiányoznak az előmunkálatok. Ilyenkor azonban helyesebbnek tűnik, ha ezeket pótolva az írott forrásokat és a meglévő feldolgozásokat áttekintő segédkönyveket állítanak össze, forráskiadványokat jelentetnek meg, amely elkülönül az értékelő, megfelelő szempontú feldolgozástól.¹⁸ Megkönnyítve ezzel a feldolgozás előadásmódjának egységesítését, a művészi szerkesztés érvényesítését.

Eredmények

Végezetül vegyük számba Veszprém megye rendszerváltás utáni helytörténetírásának azokat az eredményeit, amelyben újat adott/adhat más tájak kutatóinak és hasznosítható az országos történettel foglalkozó történészek és társadalomtudósok számára is.

Az elmélyült kutatás több fontos, eddig kis számban publikált forráscsoportot tárt fel. Többek között a nemesi községek statútumait (Alsóörs, Berhida, Kővágóörs, Szentkirályszabadja), amelyek kiválóan használható anyagok az újkori társadalomtörténet, igazgatástörténet, történeti néprajz iránt érdeklődők számára.¹⁹

Nem kevésbé fontos a XVIII–XIX. századi hegyartikulusok (Almádi, Alsóörs, Arács, Füred, Berhida, Csopak, Lovas, Pécsely, Vörösberény, Somlóvásárhely) forrása, amely minden szőlősgazda számára érdekes, ugyanakkor kapcsolódhatott az Égető Melinda által vezetett akadémiai porgramban megvalósuló hegytörvény-kiadáshoz.²⁰

Új irányt nyitott a történelmi borvidékek helyzetének és társadalomtörténetének vizsgálatában a szőlőadás-vételi ingatlanforgalom feldolgozása (Almádi, Vörösberény, Alsóörs, Csopak). Ez a tömörített formában kiadott forráscsoport a középkori oklevelekből, a hiteleshelyi és hegyközségi jegyzőkönyvekből állítható össze a középkortól kezdve a XIX. század közepéig és alkalmas a telektörténetek rekonstruálására is.

Egy-egy kérdéskör igényes, forráskritikai vizsgálatához adhat módszertani útmutatót például a települések török hódoltság alatti lakott vagy lakatlanságának vizsgálata (Alsóörs, Csopak, Dudar, Somlóvásárhely), vagy a német telepes falvak lakosságának migrációját vizsgáló fejezetek (Nagyesztergár, Nagytevel, Németbánya, Városlőd).

Számos kérdésben árnyalják a történettudomány által kialakított képet a helytörténeti kutatások eredményei. Többek között ilyen terület a nemesi társadalom vizsgálata. A Balaton-felvidéki falvak társadalmának történeti és néprajzi elemzése érdekes képet fest az agilisek (nőnemesek) rétegéről (Alsóörs, Csopak-Kövesd), azok társadalmi tagolódásáról. Minden faluban hasznosítható az alsóörsi, csopaki, lovasi, füredi, berhidai és peremartoni közbirtokosság története.

Fontos adalékokkal szolgál a Veszprém megyei kutatás a Balaton-felvidéki és bakonyi református falvak (Alsóörs, Dudar) községi és egyházközségi önkormányzatának összefonódására. Újat hozott a fürdőtörténetek korai forrásainak feltárása.

A Veszprém megyei helytörténeti irodalomnak fontos részét alkotják a helyi németség, német többségű települések történetével foglalkozó munkák is amennyiben olyan forrásokat tettek közzé, amely a betelepülés körülményeit mutatja be (Németbánya, Nagyesztergár, Pénzeskút, Városlőd).

Merre tovább?

Végül felvetődik a kérdés, mi módon befolyásolható, módosítható a helytörténeti kutatás iránya, minősége, mi a történész szakma feladata és felelőssége.

Talán a legfontosabb, amit tehet a szakma, hogy részt vesz a helytörténet művelésében, és a helytörténeti irodalom véleményezésének fárasztó munkájában. Sajnos, szembesülni kell azzal, hogy sem vidéken, sem országosan nincs egy olyan szakmai folyóirat, amely rendszeresen ismertetné és értékelné a helytörténeti irodalmat, hiányzik az önreflexió és a folyamatos koordináció. A helytörténeti munkák egyre gyakrabban jelennek meg lektorálás nélkül, s a munkában való személyes részvétel hiányában a „szakma” nem tudja befolyásolni, illetve garantálni a minőséget.

Annál inkább sajnálatos ez, mert éppen napjainkban kezd megváltozni a helytörténetírás megítélése. A társadalomtörténeti megközelítés előtérbe kerülésével az események története helyett a gazdasági, társadalmi folyamatok alakulása került a szaktudomány érdeklődésének homlokterébe, és ez felértékeli a helyi kutatásokat. Az új szemlélet másként látja a helytörténet értelmét és szerepét is, mert a társadalom szerkezete és annak működési módja a maga konkrétságában, a helyi szinten fogható meg, forrásait is ott találja meg. Helytörténeti munkáink közül is azok a legértékesebbek, melyek vállalkoznak ilyen mélyfúrásra, s meggyőződésem, hogy ez értékes – és befogadható – mind a helyi közösség, mind a tudományos közgondolkozás számára.

Településtörténeti monográfiák Veszprém megyében (1990-2006)

(Összeállította: Márkusné Vörös Hajnalka)

A települések neve szerint: