Honismereti nap - 2019. 04. 12.

A rendezvényen készült videó felvételek:

 

Sajtó

 

Arcok – személyiségek nyomában – Tematikus séták Veszprémben
2019. április 12-én tematikus sétákat szervez a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület.  Célunk, hogy a fiatalok megismerhessék, majd szélesebb körben (barátaiknak, ismerőseiknek, vendégeiknek) bemutathassák városuk, lakóhelyük hogyan járult hozzá az európai kultúra gazdagodásához – illetve lakóhelyük mit kapott Európától, ezeknek pedig milyen hatásuk van jelenünkre és jövőnkre. Mindezt egy-egy helyi személyiség életének és tevékenységének mélyebb megismerése által szeretnénk személyessé és átélhetővé tenni.  A sétán való részvétel ingyenes de regisztrációhoz kötött.

Bemutatásra választható témák és személyiségek:

  1. A középkori Veszprém legendáinak nyomában.  A séta célja  Veszprém belvárosában felkeresni azokat a fontosabb helyszíneket, amelyek olyan Árpád-házi szentek és személyek életéhez kötődnek, melyek egyértelműen köthetők Veszprém várához és a városhoz. Az ő életüket – Szent Margit, Szent Imre, Boldog Gizella, Szent István, Koppány – ismertetve lehet meglátogatni azokat a fontos korai emlékeinket, melyek az Árpád-házhoz, illetve a középkori magyar királyság püspöki városához köthetőek. Állomások: 1. Veszprémvölgyi apácakolostor, 2. Szent Katalin domonkos kolostor, 3. Szent György kápolna, 4. Szent Mihály székesegyház, 5. Gizella kápolna, 6. Belső várkapu helye – Hősi kapu. A sétát vezeti: Pátkai Ádám Sándor régész, Laczkó Dezső Múzeum. A séta időpontja: 8.00-9.30
  2. A Cholnoky család nyomában. A séta célja, felkeresni a neves orvosokat, írókat, jogászokat és földrajztudós adó Cholnoky család tagjainak lakóházait, gyermek és felnőttkoruk veszprémi helyszíneit. A séta állomásai: 1.      Tűztorony udvar – Veszprémi Pantheon – Cholnoky fivérek emléktáblája,  2.Hősök kapuja melletti Ipartestület épületén Viktor emléktáblája, 3. Simoga-ház – Jókai utca 7. – Cholnoky-család egykori lakhelye, Cholnoky Erzsébet szülőháza, 4.      Cholnoky Ilona és Berky Károly háza – Bem utca 19., 5. id. Csolnoky Ferenc és apja Antal háza – Bem utca 1., 6.      Régi városháza – Toborzó u. 10. – Csolnoky Gabriella (Jenő másodunkatestvére) veje Biczy Károly háza.,7.      ifj. Csolnoky Ferenc orvos és családjának háza – Toborzó u. 11-13. – emléktábla (a család korábbi lakása Szabadság tér 1. ill. Erzsébet tér 2.), 8.      Csolnoky László ügyvéd háza – Virág B. utca 4. – Cholnoky László, Endre és Dezső szülőháza., 9.      Cholnoky István járásbíró lakása – Szabadság tér 7., 10.   Cholnoky fivérek (Viktor, Jenő, Móric) szülőháza – Kossuth u. 7. – Jenő emléktábla., 11.   Tripammer-ház – Kossuth u. 13. – Cholnoky-család egykori lakhelye, Cholnoky Ferenc későbbi pécsi orvos szülőháza., 12.   Cholnoky Viktor hírlapíró albérlete – Brusznyai u. 14., 13.   Csolnoky Ferenc Kórház – Csolnoky Ferenc emléktábla, Kórháztörténeti kiállítás. A sétát vezeti Rybár Olivér tanár, geográfus és családkutató, Báthory Általános Iskola. A séta időpontja: 9.30-11.00
  3. Veszprémi nyelvészek (Horváth János, Simonyi Zsigmond, Lőrincze Lajos) nyomában. A séta célja: bemutatni a Veszprémben tevékenykedő, országos jelentőségű nyelvészek életének helyszíneit,  Találkozás a Mondolat emléktálájánál (Polgármesteri Hivatal B épület) – Vár: kanonokok, akik a Révai Józsefet, illetve Virág Benedeket támogatták. Különös tekintettel Horváth Jánosra, aki az első magyar nyelvű katolikus folyóiratot itt szerkesztette. (Születésének most van 250. évfordulója!) – Kossuth utca: Simonyi Zsigmond emléktáblája (a Magyar Nyelvőr szerkesztője, számos nyelvészeti könyv szerzője, az idén 100 éve hunyt el. –  Eötvös Károly Megyei Könyvtár: Lőrincze Lajos-emlékkiállítás.  A sétát vezeti Sebő József tanár, Padányi Gimnázium, a Veszprém Megyei Irodalomtörténeti Társaság elnöke. A séta időpontja: 11.00-12.30
  4. Laczkó Dezső nyomában. A séta célja  Veszprém belvárosában felkeresni azokat a fontosabb helyszíneket, amelyekhez Laczkó Dezső (Trencsén, 1860. július 22. – Veszprém, 1932. október 28.) piarista szerzetes-tanár, geológus, paleontológus, muzeológus, a Veszprémvármegyei (1990-óta Laczkó Dezső) Múzeum első igazgatója itteni életútjának egy-egy állomása köthető. A séta állomásai: 1. Szent Benedek-hegy, 2. egykori piarista rendház, templom és gimnázium épületegyüttese, 3. Kapuváry ház, egykori polgármesteri hivatal, 4. Kossuth utca evangélikus templommal szembeni szakasza, 5. Vármegyeháza, 6. Laczkó Dezső Múzeum, Laczkó Dezső szobor., 7. Alsóvárosi temető. A sétát vezeti: Rainer Pál  régész, Laczkó Dezső Múzeum. A séta időpontja: 12.30-14.00
  5. A kavicsfogú álteknős nyomában. A séta célja, hogy bemutassa az egykori veszprémi kőbányában talált triász kori geológiai leletek, köztük az európai hírű kavicsfogú álteknős lelőhelyeit, Veszprém geológiai ritkaságait. A séta állomásai: 1. A Fejesvölgy Séd-parti bejárata, 2. A Viadukt kishídjának boltozott pillérei, 3. Az egykori jeruzsálemhegyi fertőtlenítő, 4-5. A jeruzsálemhegyi kőbánya megmaradt támfalai, kőzet-bemutatóhelyek, 6. A református templom melletti lelőhely, 7. Tűzoltóság, 8. Harmat utcai kilátó. A sétát vezeti: Bontó László levéltáros Veszprém Megyei Levéltár – Nagyné Kozma Ildikó a Bakony-Balaton Környezetvédelmi Központ ny. vezetője. A séta időpontja: 14:00-15.30

HN_setak_2019_04_12_VEGLEGES

Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Adószámunk: 19263157-1-19

Copyright 2022. 
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Székhely: 8200 Veszprém Füredi út 55.

Email:
elnök:
mvorosh@gmail.com
központi:
honismeret@gmail.com
Veszprém Megyei Törvényszék
60.106/1991

Megyei nyilvántartási szám: 19-02-0000681

Régi formátumú nyilvántartási szám: 681

Alapítás éve: 1991
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram