Könyvbemutató Várpalotán

2020. szeptember 29-én, 16 órakor kerül sor Petrovics László, A "Jószerencsét" sorsfordulói című monográfiájának bemutatására, a várpalotai Krúdy Gyula könyvtárban.

A rendezvényen készült képek galériája:

Veszprémi fürdők és gyógyhelyek nyomában

A séta során felidézzük az egykori híres veszprémi fürdőket és az ott tisztálkodó, szórakozó és gyógyuló vendégeket és a korszakot, amelyben működtek.

A séta során felidézzük az egykori híres veszprémi fürdőket és az ott tisztálkodó, szórakozó és gyógyuló vendégeket és a korszakot, amelyben működtek. Sétánk első állomása Kopácsi György egykori gőz- és kádfürdője, amely 1859-1892 között működött. A hatalmas épületben öt fürdőszoba mellett öltözőt, társalgót, izzasztó- és hűtőhelyiséget is berendezett a tulajdonos. A fürdőt reumatikus és idegrendszeri panaszok ellen használták (Komakút tér 1.) Következő állomásunkon az Óváros tér 23. szám alatt működött 1908-1980-ig a városi gőzfürdő. Elsősorban nem tisztálkodási helyként, hanem hát-, láb-, derékfájás, hűlések, nátha, csúz, reuma és idegbajok ellen használták. A gyógyulni vágyók szénsavas, jód- és iszapfürdőt is kaptak. A veszprémiek kedvenc fürdője a csodás kilátású Csomay-strand és uszoda volt, amely a gondtalan fürdőzés és úszás mellett a társasági élet egyik központja is volt. 1933 és 1968 között működött a város központjában, ma a Völgyikút Ház üzemel helyén (Kopácsi u. 2.). A Séd patak völgyében több fürdő is működött: a Patak tér kiszélesedésében állt az egykori káptalani fürdőház, valamivel lejjebb zsidó rituális fürdő és egymás mellett több kádfürdő. A veszprémiek csak Deák-strandnak nevezett fürdőhelyét a Séd Jókai utcai oldalán (Jókai u. 45.) működtették 1919-1953 között. A kedvelt Teleky-kertben (Kittenberger Kálmán u. 11. ma Villa Medici) a kor stílusát követő, dór oszlopokkal díszített táncteremben, féltucat fürdőszoba, két lakószoba, konyha várta a pihenni vágyó veszprémieket 1825-1868 között. Sétánk során az egykori gyógyhelyeket járjuk be közben elmesélve a fürdőkhöz kötődő érdekes történeteket.

A Cspmay-strand egykori életét bemutató Multbatekintő sorozat kisfilmje:
https://www.youtube.com/watch?v=FRC7B-YqaCs

 

"A Kulturális Örökség Napjai az Európai Örökség Napok (European Heritage Days) magyarországi eseménysorozata, amelyet immár ötven országban rendeznek meg évről évre. Magyarországon is több száz érdekes műemléket tekinthetnek meg az érdeklődők, akik egy-egy izgalmas programon vagy tematikus sétán is részt vehetnek. A Kulturális Örökség Napjai több mint 30 éve mind a vendéglátók, mind pedig a látogatók számára az épített örökség, a régészeti és természeti kincsek ünnepe."

Forrás további információ: http://oroksegnapok.gov.hu/

A Veszprém Megyei Honismereti Egyesület tagjainak és társszervezeteinek közreműködésével 5 rendezvény és séta került be az országos kínálatba (felkerültek az országos honlapra is). Kettő Várpalotán, kettő Ajkán és egy Veszprémben.
Meleg szívvel ajánlom valamennyit, ha van idő és érdeklődés, látogassák meg rendezvényeket, vegyenek részt a sétákon: Időrendben a tervezett sétákat és bemutatók a következők
  • "Vártól várig" sétaút a várpalotai Thuryvártól a bátorkői (Pusztapalota) várromig. 2020. szeptember 19. (szombat) 9 óra, találkozás Várpalotán, a Thury-vár előtt. A sétát vezeti: Móri Sándor.
    Honlapon: http://oroksegnapok.gov.hu/seta/524
  • Csékút bemutatása.  2020. szeptember 19. (szombat) 16 óra, találkozás Ajka-Padragkúton, a katolikus templom melletti közösségi téren, Padragi út 101. A sétát vezeti: Varga György.
    Honlapon: http://oroksegnapok.gov.hu/seta/523
  • A várpalotai gr. Stáray Antal Bányászattörténeti Gyűjtemény bemutatása.  2020. szeptember 20. (vasárnap) 10 óra,  Várpalotán, a Thury-vár 1. emeletén. Tárlatvezetők: Dr. Buzási István, Hermann György és Petrovics László.
    Honlapon:  http://oroksegnapok.gov.hu/rendezveny/525
  • Az Ajka-csingervölgyi IV. Károly kápolna és az Ajkai Bányászati Múzeum megtekintése.  2020. szeptember 20. (vasárnap) 14 óra,  Ajka-Parkerdő. A sétát és tárlatvezetést tartja: Horváth Károly.
    Honlapon: http://oroksegnapok.gov.hu/helyszin/526 és http://oroksegnapok.gov.hu/helyszin/527
  • Veszprémi fürdők és gyógyhelyek.  2020. szeptember 20. (vasárnap) 17 óra,  találkozás a veszprémi Komakút téren (az SZTK mellett). A sétát vezeti: Márkusné Vörös Hajnalka.
    Honlapon: http://oroksegnapok.gov.hu/seta/426
Üdvözlettel:
Márkusné Vörös Hajnalka
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület elnöke

 

 

Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Adószámunk: 19263157-1-19

Copyright 2022. 
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Székhely: 8200 Veszprém Füredi út 55.

Email:
elnök:
mvorosh@gmail.com
központi:
honismeret@gmail.com
Veszprém Megyei Törvényszék
60.106/1991

Megyei nyilvántartási szám: 19-02-0000681

Régi formátumú nyilvántartási szám: 681

Alapítás éve: 1991
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram