Temetőhegy könyvbemutató a Dózsavárosi könyvtárban

2023. június 27-én a Dózsavárosi könyvtár adott helyet nemrég megjelent kiadványunk második könyvbemutatójára.

Dudar önkormányzatának meghívására, Kis Dudar történetéről megemlékező konferencián vettünk részt.

Az előadásokból megismerkedhettünk a település jelenével, valamint Kis Dudar kialakulásával és fejlődésével.

A rendezvény témái:
Köszöntő és Dudar jelenének bemutatása - Tóth Edina Kitti, Dudar polgármestere
Kis Dudar betelepítése - gróf Nádasdy Ferenc (1793) - gróf Nádasdy Borbála
Kis Dudar betelepítésének története - Márkusné Vörös Hajnalka főlevéltáros
Az 1942-es elővásárlási kérelemben szereplő 7 kisdudari családról - Kaszás Ottó családfakutató
Kis Dudar első telepesei az 1700-as évek dokumentumai alapján - Benke Zoltán családfakutató
Az idők változásai. Családom három generációja Kis Dudaron - Pákozdi Éva Szilvia könyvtáros

A második lapszám megjelenése előtt Veszprémben is bemutatkozott a Családfa Magazin.

Kollega Tarsoly István és Kovács Eleonóra szerkesztők ismertették az új folyóirat céljait, szerkesztési elveit és tartalmi célkitűzését. Az eseménynek a veszprémi Deutsche Haus adott helyszínt, ahol sokan megjelentek, és többen elő is fizettek az újságra.

 

 

Ajkai tagjaink meghívására látogattunk el az Ajkai Századok következő számának bemutatójára, az ajkai VMK kiállító termébe.
A lapszámot Sebő József mutatta be, majd Németh Noémi és Németh László zenéjét hallhattuk.

Az EKF év Felező ünnepén, az egyik fő eseményén egyesületünk is részt vett.

Az eseményről bővebben itt olvashatnak.

2023. június 13-án ismét Fotópontot tartottunk a BuildingScape fotósaival a készülő veszprémi családokat bemutató kötethez és kiállításhoz a Kossuth utcai EKF közösségi térben.

 

A gyulafirátóti egykori iskola épületében működő tájház és közösségi térben emlékeztünk meg a most 100 éve született Hadnagy Lászlóról.

Munkásságáról egy idézettel emlékezünk meg, a Honismeret 1993. évi 3. számából:

Portrévázlat a hetvenéves Hadnagy Lászlóról
Neve hallatán mindenki egyre gondol, a honismeretre. Mert bár Hadnagy László jókora parcellát vállalt művelésre az oktatás, a kultúra, a közélet tartományaiból, neve a honismerettel forrt össze. Hadnagy László pedagógusi, népművelői, múzeumi szervezőtevékenysége egyetlen gondolat, szándék köré csoportosul: menteni a magyarság kallódó szellemi és tárgyi értékeit, visszatáplálni azokat a nemzet szellemi vérkeringésébe. Ehhez a szerteágazó, sokrétű tevékenységhez - talán nem is véletlenül - éppen a honismereti mozgalomban találta meg a legalkalmasabb kereteket.
Amikor egy reggelen bekopogtattam Gyulafirátóton Kastélykert utcai otthonába, még arra számítottam, hogy egyórányi beszélgetéssel kellően megfrissíthetem ismereteimet, kiteljesíthetem a róla kialakult, bennem élő portréját. Csakhamar kiderült naivságom. Amint Hadnagy László - Laci bácsi - hozzákezdett széles áradású, szépen fogalmazott, allegóriákkal is megtűzdelt elbeszéléséhez, már gyaníthattam, napestig sem tudom kivonni magam szavai varázsából. Egy szüntelen tevékenykedő élet gazdag tájaira nyitott ablakot, s míg szavait hallgattam, nem éreztem az idő múlását.
Csak arra ocsúdtunk, hogy jól benne járunk már a délutánban. Hoztam ugyan egy magnószalagot, de az beszélgetésünk tört részének rögzítésére volt csak elegendő. Így arra kényszerültem, hogy emlékezetem mágneses mezejével őrizhessek meg hangképeket, adatokat, megidézett hangulatokat.
1993. június 8-án tölti be hetvenedik életévét, s éppen fél százada, hogy a Gróf Teleki Pál Tudományos Intézet országos ifjúsági táj- és népkutató pályázatán A serdülőkor néphagyományai című munkájával elismerést érdemelt.

A Veszprém TV tudósítása:

 

A VEB 2023 program sorozat részeként, a Buildingscape és a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület közös projektje keretében megvalósult Lakatlan Kirakatok program keretében belvárosi, eddig nem használt kirakatok keltek életre az egykor ott élő, vagy dolgozó személyek, családok emlékeivel, akik "csak végezték a munkájukat", azonban ezzel is hozzájárultak Veszprém történelméhez.

Bővebb információ: https://www.facebook.com/privatveszprem

A projektről részletesen itt olvashatnak: https://veszprembalaton2023.hu/projekt/privat-veszprem

A Veszprém TV Híradás műsorában:

A 2023. évi hagyományos könyvhéten egyesületünk is részt vett, a közelmúltban megjelent kiadványaival.

Ezen kívül helyet adtunk az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat eddig megjelent könyvkiadványainak is.

Az esemény a Veszprém TV Híradás műsorában:

Szakmai beszámoló Rendezvényünk az NKA 202208/02516 azonosító számú, Veszprém megyei Honismereti Akadémia és műhelymunka című pályázata keretében valósult meg.

Pályázatunk célja, hogy Veszprém megyében szemléletében és módszertanában fejlődjön a helytörténeti kutatás, hogy a közös találkozások, előadások és műhelymunkák megteremtsék a tapasztalatátadás lehetőségét és alkalmait.

Öt alkalommal tartottunk egy-egy kutatási témához kapcsolódó előadásokat és az azt követő műhelyfoglalkozásokat.

Az értékőrzés különböző formáival és az Y, Z és alfa generáció megszólításának lehetőségeivel Balatonfüreden, az arácsi népházban és tájházban foglalkoztunk 2023. június 3-án. Németh Andrásné Farkas Gabriella mesterpedagógus, a Nyirádi Erzsébet Királyné Általános Iskola intézményvezető-helyettese, ELTE SEK PPI óraadó oktatója (digitális pedagógia) módszertani tapasztalataiból két hatékony elemet mutatott be. Az egyik a digitális pedagógia lehetőségei, melyek kihagyhatatlan, aranykulcsként nyitják a gyerek érdeklődésének kapuját. A másik a játékosítás (gamiĕ cation) széles tárháza. Mesterprogramjában a Veszprém Megyei Honismereti Egyesülettel, a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Igazgatóságával és az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar szombathelyi intézetével együttműködve osztja meg tapasztalatait a régióban. hogy megszólítsa a leendő pedagógusokat és pedagógus kollégákat, ösztönözve őket a közös munkára. Terveink között szerepel Küldetések (pályázatok) kiírása gyerekeknek: Az én értékem, ezért értékelem! címmel. Aminek hosszútávú eredményeként a családok számára elérhetővé válik egy virtuális (online és nyomtatható) kaland a régió települési értékeinek bejárásához, megismeréséhez.

Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Adószámunk: 19263157-1-19

Copyright 2022. 
Veszprém Megyei Honismereti Egyesület

Székhely: 8200 Veszprém Füredi út 55.

Email:
elnök:
mvorosh@gmail.com
központi:
honismeret@gmail.com
Veszprém Megyei Törvényszék
60.106/1991

Megyei nyilvántartási szám: 19-02-0000681

Régi formátumú nyilvántartási szám: 681

Alapítás éve: 1991
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram