Gaal Sándor, a dal apostola
A Király-díjas karnagy több mint négy évtizeden át volt lelke, vezetője a veszprémi énekkultúrának
Nagyon találóan került 1937-ben a minősítési lapjára a fenti helytálló megállapítás: „a dal apostola”. Az ének, a dal, a zene iránti szeretet buzgott benne élete utolsó pillanatáig. Nemcsak ő élvezte a zenét, hanem ezt ki is tudta bontakoztatni azokban, akik valamilyen formában kapcsolatba kerültek vele. Tehetsége örökletes tulajdonságon alapult, hisz Gaal Sándoron kívül egyik bátyja, István Mezőkövesden a földművesekből kitűnő dalárdát szervezett, főkántorként is példát mutatott. Országos hírnévnek örvendett.
Vendéglős apától született Noszlopon 1875. október 26-án. Másnap már keresztvíz alá tartották a Sándor nevet kapott fiút. Nehéz gyermekkora Pápához fűzi. A bencések négyosztályú gimnáziumában tanult. Még felnőtt korában is jó szívvel emlegette bencés tanárait, pedig nem volt kitűnő tanuló. A gimnáziumi tantárgyak között nem szerepelt ének. Csak harmadik osztályban vehette fel a műének tantárgyat. Győrött a tanítóképzőben a csodagyereknek számító Sándort a zenekarban és szólistaként is foglalkoztatták. Jól cimbalmozott. Az elemi iskolai tanítói oklevéllel nem elégedett meg. Felnőtt fejjel, tanítói munkája mellett képezte magát ének és zene terén. 1902 tavaszán az utolsó vizsgája után megkapta a zenetanári oklevelet a budapesti zenekonzervatóriumban. Néhány év múlva a Zeneakadémián fényes sikerrel tette le a középiskolai énektanári vizsgát. Későbbiekben kántori tanfolyamon vett részt Mezőkövesden. Fiatal tanítóként a nyári iskolai szüneteket arra használta fel, hogy megismerkedjen külföldi országokkal. Erre rakosgatott félre a kevéske fizetéséből. Megfordult Olaszországban, Németországban, Svédországban, Norvégiában, Ausztriában, Csehországban. Kalandos, izgalmas útja volt 1900 nyarán Spanyolországban. Ez utóbbit Gyula bátyja finanszírozta. Később ilyen kiruccanásokra már nem volt lehetősége.
Családot alapított Veszprémben 1904 nyarán. Feleségül vette Bokrossy Viktor kereskedő Mária nevű leányát. Négy gyermekük közül a második 1907-ben a mai Iskola utca 3. számú házban született. Gaal Sándornak itt volt az otthona élete végéig a közben kibővült családjával.
Mindegyik iskolában kórust szervezett
Egy hónapi devecseri tanítóskodás után 1896 őszén jött Veszprémbe a friss tanítói oklevelével. A Szent László Iskola (Esterházy Antal u.) osztatlan 1-2. osztályában két évig Huber Antal mellett segédtanítóskodott heti 22 órában nyolcvan feletti létszámú osztályban. A harmadik tanévtől mint osztálytanító a Szent Anna Iskolában a 3. osztályosokat okította, rábízták a nagyobb osztályokban a tornatanítást, egyházi énekeket is elsajátíttatott tanítványaival, a gyermekek szentmiséjén orgonált. Sőt már az 1898/99-es tanévben az egyházmegyei tanítóegylet választmányi tagja volt. Későbbiek során is különböző funkciót töltött be (pénztáros, jegyző). Az 1912/13-as tanévtől kezdve nyugdíjazásáig (1936) mindvégig az 1. osztályosokkal ismertette meg a betűvetést, olvasást.
A három helyen működő katolikus elemi fiúiskolának igazgató-tanítójává nevezte ki dr. Rott Nándor megyés püspök 1926. október 19-én. Gaal Sándor személyében szorgalmas, kötelességtudó, vezetésre termett egyéniség került az iskola élére. Fontosnak tartotta a szülői ház és a tantestület jó kapcsolatát, az átgondolt témák szerinti szülői értekezletek tartását. A nevelői egység érdekében folytatta továbbra is a havi tantestületi megbeszéléseket. Vezetői munkásságának gerince a hitélet mélyítése és a hazaszeretet erősítése az ismeretek közlésén keresztül. Az elemi iskola osztálytanítóskodása idején a többi tantárgy mellett éneket is tanított.
Az 1906/1907-es tanévtől megkezdte a nagyobb gyerekek körében az énektanári működését. Szívvel-lélekkel tanította a fiúkat a felsőkereskedelmi és polgári iskolában, az irgalmas nővérek zárdájában pedig a leányokat. 1920 szeptemberétől az angolkisasszonyok tanítóképzőjének ének- és zenetanára lett óraadóként, később a polgári leányiskolájukban és a líceumban is. Gaal Sándor személyében kiváló orgonistát nyertek a zárdatemplomukba. Mindegyik iskolában kórust szervezett, akikkel ünnepélyeken szerepelt.
Kilencven éve lett a zeneiskola igazgatója
Kecskeméthy Margit által 1916-ban megalapított Veszprémi Városi Zeneiskola tanári karában ott találjuk Gaal Sándor ének- és zenetanárt is. Cimbalmot, összhangzattant tanított, és a zeneiskolai kórust vezette. A 64 kórista között közismert családok gyermekeinek nevét találjuk: Kocsuba Elemér és Márta, Kőszeghy Irén, Ocsovszky Aranka, Goldberger Matild. Már az iskola decemberi ünnepélyes megnyitóján Gaal Sándor, a lélekkel, ambícióval dolgozó tanár kórusával sikert aratott. A március 15-ei zeneiskolai ünnepélyen fellépő énekkarával szintén remekelt.
Kecskeméthy Margit halála után, 1918-ban Gaal Sándor lett a fiatal intézmény igazgatója. Létrehozta a kisgyermekek énekkarát. Már ötéves gyermekeket is felvett kórusába. 85 kis énekessel próbálhatott. A társadalmi és gazdasági helyzet nem kedvezett a művészeteknek. Fokozódott az érdektelenség. Így 1933-ban lemondott az igazgatóságról, de a zeneiskolai bizottság tagja maradt továbbra is. 1942 és 1944 között ideiglenesen átvette újból az iskola vezetését. Zeneelméletet, zongorát és karéneket tanított.
Neve összeforrott a dalegyesülettel
A kezdő tanító, Gaal Sándor magával hozta „a magyar dal fanatikus szeretetét”. Veszprémben viszont még nyomát sem lelte a dalkultúrának. Nem elégedett meg azzal, hogy csak tanítványait oltsa be a dal szeretetével. A felnőttekkel is szerette volna megtapasztaltatni az éneklés nemesítő, összetartó erejét.
Gaal Sándor neve összeforrott a Veszprémi Dalegyesülettel. 1903 szeptemberében alakult meg Rákóczi Dalkör néven. Novemberben már szerepeltek is kuruc nótákkal a polgári és felsőkereskedelmi iskola ünnepélyén. A sikert részben Gaal Sándornak, a dalkör „agilis és tudásos” karnagyának köszönhették. A következő év február 11-én a dalosok már Veszprémi Dalegyesület néven léptek a nyilvánosság elé. Hangversenyt rendeztek, amelyet táncvigalom követett. A férfikar mellett vendégművészek is felléptek. A további években hagyománnyá vált a dalegyesület farsang végi rendezvénye.
Kitartó, lelkes, önfeláldozó munka kellett ahhoz, hogy a kezdeti nehézségeken felülemelkedjenek, és évek múlva egyre nagyobb elismerést szerezzenek. A siker az egyesület elnökének, Horváth Zoltán törvényszéki bírónak és Gaal Sándor karmesternek köszönhető.
A dalegyesület tagjai tisztviselők, ügyvédek, tanárok, kereskedők, egyházi személyek. Mégis nehéz volt kimozdítani őket a veszprémi falak közül. Gaal Sándor szerette volna, ha munkájukat a szakma is megméri. Erre csak egy mód volt, ha az Országos Magyar Dalosszövetség által rendezett versenyeken részt vesznek. 1905-ben a szombathelyi országos dalversenyen egy dalost sem tudott elcsalni magával. Az 1907-es egri dalversenyre már tizenketten mentek el Gaallal vendégként. Ugyanebben az évben be is lépett az egyesület a Magyar Dalosszövetségbe, hogy részt vehessenek a versenyeken. Az első siker feletti örömet a székesfehérvári verseny után érezhették. A műdalcsoportban az I. díjat hozták haza.
Ezután következett a többi: Kecskemét, Keszthely, Budapest...Gaal Sándor neve egyre ismertebbé vált, hisz az egyesület csak az ő szigorú, mindenkitől fegyelmezettséget követelő magatartásának köszönhette egyre eredményesebb szereplését. 1925-ben Sopronban a 60 tagot számláló Veszprémi Dalegyesület megszerezte az aranyérmet. Indulhatott két év múlva a legrangosabb elismerésért, az 1912-ben Ferenc József által alapított Király-díjért. 1927-ben Szegeden elnyerték a Tinódi Sebestyén 80 centiméteres, 15 kilogrammos ezüst szobrát. A 12 percig tartó versenymű Farkas Nándor Éji viharban című szerzeménye, melyet „gyönyörű technikával, bámulatos fegyelmezettséggel, kitűnő felfogásban adta elő Gaal Sándor kiváló karnagy vezetésével” a Veszprémi Dalegyesület. Boldogan hozták haza a vándordíjat. A csúcsra tehát felértek. Az egyesület tovább élt. Próbáltak, új dalokat tanultak. Vidékre jártak szerepelni. Veszprémben a társadalmi és hazafias ünnepeken felléptek. 1915 óta minden év november 1-jén az alsóvárosi temetőben a hősök megemlékezését megszervezték. 1931-ben Budapesten a rádióban is szerepeltek.
A dalegyesület szeretete és ragaszkodása jeléül 1929-ben Gaal Sándornak a karigazgatói címet adományozta. Az 1923-ban megalakult Iparos Dalárdának kétszer volt karnagya. 1938-ban Székesfehérváron aranyérmet kapott a Gaal Sándor által dirigált kórus.
Hazánkért dalolunk, ez a mi jelszavunk
Gaal Sándor szerzeményei, műdalai, prózai alkotásai növelték hírnevét. Több alkalmi dalt komponált, amelyek helyben előadásra is kerültek. A dalegyesület jeligéjét is ő szerzette: „Hazánkért dalolunk, / Ez a mi jelszavunk!” Nyomtatásban megjelentetett (1911, 1926) hat énekszámot „Veszprémi nóták” címen. 1929-ben „Férfikarok”cím alatt 16 darabot adott ki. Sokfelé dalolták szerzeményeit.
1912-ben az iskolai énektanításhoz segédkönyvet adott ki Dalcsokor címmel. 1931-ben Zeneelméleti kézikönyvet jelentetett meg. 1937-ben a Veszprém egyházmegye Ima és énekeskönyvéhez Orgonakönyvet készített dr. Rott Nándor püspök felkérésére. 124 ének orgonakíséretét írta meg. Hiányt pótolt. Spanyolországban tett utazását leírta. Folytatásokban közölte a Veszprémi Hírlap, de füzetformában is megjelent.
Signum Laudis
Gaal Sándor Király-díjas, országos hírű karnagy több mint négy évtizeden keresztül lelke, vezetője a veszprémi dalkultúrának. Elismerései számtalanok: arany-, ezüst- és emlékérmek, díszoklevelek, ajándékban kapott tárgyak. A dalkultúra terén kifejtett munkásságáért a Signum laudis-t is kiérdemelte. Ezek átadása ünnepi események voltak számára, a lelkes, fáradhatatlan munkájának nem várt gyümölcsei. A veszprémiek szeretete és tisztelete kísérte életútján. Az Országos Magyar Dalosszövetség számon tartotta. Tagja a művészi és karnagyi bizottságnak. Számos dalosversenyen zsűritagként szerepelt. A Magyar Zeneszerzők Országos Szövetségébe is beválasztották.
Még megérte Veszprém Város Ének- és Zenekarának ünnepélyes alakuló ülését. A belépési nyilatkozatot elsőként írta alá 1956. szeptember 25-én. A karmesteri pálcát ezzel jelképesen átadta az utána jövő lelkes dalosoknak.
Gaal Sándor halála (1958. márc. 11.) után 50 évvel is büszkék lehetünk a rendkívüli, csodálatos munkabírású tanárra, zeneszerzőre, városunk hírnevét öregbítő Király-díjas karnagyra.
Molnár Jánosné
Az előadás anyaga
