Veszprém kereskedelmi forgalmát elsősorban a környéken is nagy mennyiségben termett gabonának és bornak az eladása, a nagybani közvetítő kereskedelem biztosította. Az 1860-as évekig, a déli vasút megépítéséig „hét vármegye hozta a veszprémi piacra gabonáját”.
Aratás után az átlagos gabona behozatal hetenként 40–50 vagon volt, amely nem cserélt azonnal gazdát, ezért a nagy vásárteret környező épületek a 19. század közepéig nagyobb részben gabonaraktárak voltak. A helybeli és közvetlen környéki kistermelők is hozták a piacra a napi élelmezéshez szükséges zöldség- és gyümölcsféléket, a tejet és tejtermékeket. Megjelentek áruikkal a város iparosai és kereskedői és az átmenő vándorkereskedők.
Országos vásárokat január 6-át, február 14-ét, március 12-ét, május 4-ét, szeptember 21-ét magába foglaló hetek hétfői napján és november első hétfőjén tartottak Veszprémben, valamint minden kedden és pénteken hetivásár volt. A pénteki hetivásárok helyszíne a Nagypiac volt (a mai Óváros tér), ahol az élelmiszerek és az iparosok portékái cseréltek gazdát.
A város legősibb piacterén a Kispiacon (a mai Gizella Hotel helyén) a 19. században már csak tűzifát árultak. A borpiac a Kopácsy-téren (a mai Szabadság tér környéke), a sertéspiac a Balog-tó (a mai Vörösmarty tér) környékén volt.
A legnagyobb alapterületű vásártér a Vásárállás, amely egyaránt alkalmas volt az országos és a heti vásárok lebonyolítására.
A Búzapiac tér nyugati oldalán a zsinagógák előtt a házsorokkal párhuzamosan állíthatták fel sátraikat az iparosok: bognárok, kádárok, fazekasok, csizmadiák, kalaposok, kékfestő-árusítók, késesek, kesztyűsök, kötélgyártók, kulcskészítők, mézeskalácsosok, szíjgyártók, szitakészítők, szűrszabók stb.
A gabonás szekerek a mesterek sátrai után állhattak fel szorosan egymás mellé, de ha szükséges volt áthúzódhattak a keleti oldal (a mai körforgalom) felé úgy, hogy 8–8 szekér után utcányi helyet ki kellett hagyni a közlekedőknek. A szénás és szenes szekerek a tér keleti oldalán egy külön kisebb teresedésen, a Széna téren árulhattak.
A tűzifa és épületfa árusítására a tér délnyugati sarkában (a mai Károly templom helyén) jelöltek ki területet. Itt pakolhattak ki a faszerszám (talicska, gereblye, villa) és nyoszolya-árusok. Itt gyűjtötték össze a vásár alatt felgyülemlett trágyát és szemetet is.
Az országos állatvásárokon a lovakat a tér déli oldalára a Cseresnyés és Rosos kúriák elé hajtották fel, alkalmanként 5–600 példányt, amelyből csak a fele talált gazdára. A szarvasmarhákat (alkalmanként 1000 db) a lovaktól nyugatra, a sertéseket kelet felé tartották karámban. A szárnyas jószág – tyúk, kacsa, liba, fácán…– a tér északi (Kossuth utca felőli) részén kapott helyet.
Voltak országos ruhavásárok, ahol a hetivásárok rendjét követték. A nagyvásártér közelében élelmiszereket csak kocsiról árulhattak a kereskedők a Kossuth utca két öblösödésében az evangélikus templom és a mai Bástya áruház környékén.
Rendszeresen állítottak fel itt sátrakat a mesteremberek is. Az utca, piac és a vásárállás megtisztítása a trágyától a város elöljáróságának a kötelessége volt 1901 előtt is, kárpótlásul a hálátlan munkáért az összegyűjtött trágyát az önkormányzat hasznosíthatta.
Voltak gyalogárusok, akik kendőféléket, szalagot, csipkét árultak. A tej, vaj, túró, tojás, zöldség és gyümölcsárusok kézikosárból, vékából vagy hordóból mérték az élelmiszert, de másként fizettek, ha asztalon, állványon, talicskán, vagy a földön árultak. A piaci sátrak átlagosan 4 négyzetméter alapterületet foglaltak el. Hoztak gabonát, krumplit, répát taligán, szekéren, zsákban, halat ládában, bort, pálinkát hordóban. A hízott sertéseken kocsin szállították, a lábas jószágot behajtották a vásárra.
A vásárhoz hozzátartoztak a mutatványosok, erőművészek, a kártyából jósoló planétások és a körhinta.
Az egykori Búzapiac térről részletesebben a Veszprémi Kaleidoszkóp II. Vásárállás kötete tudósít: Veszprém Kaleidoszkóp 2 Búzapiac
