2023. december 7-én került sor a Privát Veszprém című album bemutatójára a Foton Kávézóban.
Az eseményről összefoglalót láthatnak a Veszprém TV műsorában:
A Privát Veszprém projekthez kapcsolódva egy Mikulás napi városismereti sétát tartottunk Márkusné Vörös Hajnalka vezetésével.
Az útvonalon felkerestük a Privát Veszprém Séd-völgyi helyszíneit, a Mesélő Megállót a Jókai utcán, Csikász Imre szobrát a Fricska mellett, majd a Halagúton feljutva a Jeruzsálemhegyre, onnét a Szarvas és Festő utcákon át a belvárosba, ahol "találkoztunk" Rósenberg Jenővel és Francsics Károllyal.
A Privát Veszprém, a Buildingscape és a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület közös projektje záró rendezvénye.
A projektet bemutató beszélgetés és köszöntők után megismerhette a közönség a veszprémi családok jelenét és múltját bemutató fénykép kiállítást, majd egy séta keretében felkerestük az év folyamán létrehozott emlékhelyeket. A helytörténeti vonatkozású dekorációval ellátott buszmegállókat, az eddig lakatlan kirakatokat, valamint az öt jelentős veszprémi személyiséget megtestesítő köztéri szobrot.
Rövid film a 3D technológiával készült szobrokról:
A Veszprém TV Híradásában:
MESÉLŐ MEGÁLLÓK - Cholnoky városrész
A Privát Veszprém projekt keretében 2023. szeptember 21-én, újabb négy mesélő buszmegállóval gazdagodott Veszprém, a Privát Veszprém jóvoltából, a Színvonal Dekoráció kivitelezésében.
Ezúttal a Cholnoky városrészben helyeztük ki a Cholnoky buszfordulónál a Cholnoky családra, az egykori Kisállomásnál a balatoni vasútvonalra, a Hérics utcánál a Látóhegyen mint régi vesztőhelyen halálát lelt betyárokra, valamint a hajdani Villanygépháznál Veszprém villamosítására emlékező installációkat.
Az "új ruhába öltözött" buszmegállókat egy séta keretében ismertettük az érdeklődőkkel.
MESÉLŐ MEGÁLLÓK - Patak tér, Rohonczy tér, Harmat utca
2023. augusztus 31-én újabb veszprémi történetekkel felruházott buszmegállót mutattunk be a közönségnek, ismét egy kellemes séta keretében.
A patak térről indultunk, ahol az egykori Deák-strand és az Ördögárok volt a téma, valamint a közelben egykor működő, ma vízügyi múzeumként üzemelő Vízgépház. Az Eszterházy utcán felsétálva a Völgyhíd téren megismerkedhettünk a Rohonczy-kúria (ma munkaügyi bíróság épülete) és az egykori Pajer-vendéglő épületeinek és a régen ott élők történetével. A Viadukton áthaladva a 2021-ben feldíszített Tethys és Kőbánya megállókat kerestük fel, ahonnan a Halagúton keresztül haladva Veszprém helyén az ősidőkben hullámzó tenger élővilágával ismerkedtünk meg.
Sétánk végén meghívást kaptunk Kádár Tibor műteremlakásába, ahol bepillantást nyertünk a nemrég elhunyt festőművész munkájába, és kellemes beszélgetéssel zártuk a napot a festői kertben.
Képek:
1. Az 1912-ben készült képeslapon a magyar királyi honvédlaktanya 1892-ben átalakított épülete.
2. Pintér Antal gyógykovács, tiszthelyettes a Komakút téri huszárlaktanya udvarán az 1920-as években. Gelencsér József gyűjteményéből
3. A Komakút-téri laktanya lebombázott épülete 1945-ben. LDM FP_73_5341_ME
A Komakút téren a rendelőintézet helyén 1859-től Kopácsy György ügyvéd gőz- és kádfürdője működött. A tisztálkodás, szórakozás és gyógyítás hármas célját szolgáló városi fürdök közül ez volt a második Veszprémben.
A közeli gazdag forrásvíz adhatta az ötletet Kopácsynak, hogy az épületében gőz- és kádfürdőt alakítson ki. A hatalmas épületben 5 fürdőszoba mellett öltözőt, társalgót, izzasztó- és hűtőhelyiséget is berendezett a tulajdonos. A gőzfürdőhöz 45 akós kazán és 120 akós víztartó is tartozott.
A fürdőt reumatikus és idegrendszeri panaszok ellen használták és Szebenyi Imre személyében orvos is segítette a gyógyulást. A város akkori szélén, kellemes kertek között, egy vendégfogadó szomszédjában a fürdőélet minden kellékét megtalálta a vendég. Jó egy századdal később az 1960-as évek rendezési terveiben újra felmerült ezen a területen fürdő és uszoda kialakításának gondolata, de a kidolgozott tervek nem valósultak meg.
A Kopácsy-házból 1892-ben laktanya lett. Hosszabb ideje foglalkozott a megyeszékhely elöljárósága a laktanya építésének feladatával, de a nehézkes döntéshozatal miatt 1891-ben felmerült, hogy a Veszprémben állomásozó két század egyikét (a 71. honvéd gyalogzászlóaljat) Székesfehérvárra átvezényelik. Végül 1892 januárjában a honvédelmi miniszter elfogadta a Kopácsy-háznak laktanyává történő átalakítását és Horváth Sándor veszprémi építőmester vezetésével elkezdődtek ház laktanyává alakításának munkálatai.
A négyszögletes udvarból elvettek területet fedett folyosóra, amelyet a földszinten és az emeleten is kiépítettek. Az emeleten 26 utcai és 11 udvari szobát, 8 raktárat és mellékhelyiségeket alakítottak ki. Itt kaptak helyet az állomás- és a zászlóalj-parancsnoki irodák is.
Veszprémben a német megszállás után (1944. március 19.) a megyebeli zsidóságot „könnyebb és rendszeres ellenőrzés céljából” gettókba tömörítették. A Horthy Miklós utcai nagy-zsinagógai telep mellett ezt az épületet, a volt komakúti laktanyát is kijelölte az alispán az enyingi járás és a környékbeli települések zsidóságának lakhelyéül.
1944. május utolsó napjaiban huszonnégy településről szállították be a települések zsidó lakosságát. Siófokról 190, Enyingről 73, Szentgálról 40, Nagyvázsonyból 20, Mezőszilasról 19, Lepsényből 18, a többi községből ennél kevesebb foglalták el a számunkra kijelölt telephelyet. 447 ember – főleg nők és gyermekek – zsúfolódott a volt laktanya helyiségeibe.
1944. június 19-ig tartott az elszigeteltségük. Ezen a hétfői napon csoportokban csendőri kísérettel vonultak szerény batyujukkal a vasútállomásra. Zsúfolt vagonokban vitték őket a számukra biztos halált jelentő táborokba. 2006-tól emléktábla őrzi a tragikus események emlékét.
A légitámadás ezt az objektumot sem kímélte, 1945. február 21-én az amerikai repülők lebombázták az épületet. A háború befejezése után a megsérült házak összeírása szerint négy lakásában laktak, az épület többi része romos volt.
1947 nyarán az akkori tulajdonos felajánlotta a városnak megvételre a házat, de 1949-ben még mindig magántulajdonban volt. 1950 őszén határozta el Veszprém város végrehajtó bizottsága ennek, az akkor már Zalka Máté tér „romtalanítását”. Valószínű, hogy ezután hordták el a még megmaradt épületmaradványokat. A volt fürdő, laktanya, bérkaszárnya, gettó helyén idővel parkot alakítottak ki, majd az 1970-es évek elején ide épült a ma is álló szakorvosi rendelőintézet.
Veszprém legendás strandfürdőjét és uszodáját Csomay Kálmán és fia építette 1933-ban.
A strand nagyon szép helyen volt, gyönyörű kilátás nyílt a Várra. Népszerűségét erősítette, hogy közel a város központjához, mégis nyugodt, por- és zajmentes környéken helyezkedett el.
A strandfürdő és uszoda egy előmelegítő medencéből, egy versenyzésre is alkalmas, 33,3×18 méteres, 2 méter mély úszómedencéből és egy 40×18 méteres fürdőmedencéből állt. Ez utóbbinak a mélysége (0,6–1,5 m) lehetővé tette a gyermekek és az úszni nem tudók strandolását is. Ehhez még 3 üzlethelyiség, 2 nagyobb öltöző, 145 kabin és pénztár tartozott. A strandon kívül büfé, fodrász, manikűrös, valamint a fürdőmedence közepén lévő kis szigeten cukrászda volt.
A vizet a Völgyi-kút és további hat kisebb forrás szolgáltatta. A források vizét összegyűjtötték, és egy zsilipen keresztül, betonlapokon átvezetve került a mintegy 300 köbméteres előmelegítő medencébe. A melegedés már a betonlapokon elkezdődött, majd három nap alatt a víz elérte azt a hőfokot, hogy a medencékbe lehetett vezetni. Tehát a vizet háromnaponként cserélték.
Mintegy húszfős személyzet – többek között jegyszedők, kabinosok, takarítók, úszómester – nyáron idénymunkában végezte az üzemeltetést. A medencék körül homokkal beszórt, tágas terület volt, ahol lehetett napozni, beszélgetni, időt eltölteni.
Már az átadás előtt természetes volt, hogy az új uszodát sportközponttá kell alakítani. Itt tanultak úszni a levente fiatalok, versenyeket rendeztek számukra. 1934. augusztus 15-én már propaganda úszóversenyt rendezett a közben megalakult Veszprémi Királykúti Úszóegyesület (VKÚE), amelynek 1934-ben már NB I-es – az ország egyik legjobb – vízilabdacsapata volt a városban. Az úszópalántákat a neves edző, Bárány Gyula tanította, akit a Magyar Úszó Szövetség Egerből küldött a veszprémiek kérésére. Miután ő elvégezte az alapozó munkát, Kemenes Jenő vette át a tréneri szerepet.
A strand és uszoda a társasági élet egyik központja is volt. Itt találkoztak, bálokat, majálisokat rendeztek a város fiataljai. Három zenekar is húzta a nótát, a nagyobb medence vizét ilyenkor leeresztették, és az emberek a medencében is táncolhattak. A versenyuszoda vizén egy gondola ringatózott, mely a bár szerepét töltötte be.
A háború után a strandot államosították. Az 1950-es évek végén, a ’60-as évek elején már megsokasodtak a panaszok. Sokan már hidegnek találták a fürdő vizét, amellyel tisztítási problémák miatt egészségügy gondok is felmerültek. Mindezek ellenére megmaradt a népszerűsége, a kevés pénzű családok gyermekei szinte az egész nyarat ott töltötték.
A strandfürdőt is elérte a politikai akarat: 1968-ban bezárták. A megszüntetés után, a hetvenes években több ötlet is született a terület hasznosítására, ebből háromnak a tervezése is elkezdődött. A kilencvenes években Egei Sándor kezdeményezésére aláírásgyűjtés indult a strand helyreállításáért, amely nem járt sikerrel. Az ezredforduló után szanálták a régi strandterületnek Kopácsy utcai részén épült garázsokat és lepusztult állagú épületeket, 2006-ban megkezdődött annak beépítése. Ma a Völgyikút Ház áll a helyén, amelynek tervezője Csomay Zsófia, a strandot építő ifj. Csomay Kálmán lánya.
Film: A Csomay-strand megnyitásáról a korabeli filmhíradó is tudósított: 1933. július Magyar Világhíradó 491. http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=673
A Múltbatekintő sorozat Csomay-strandról készült részét ajánljuk
1-4 A veszprémi korzón sétáló úriasszonyok és katonatisztek az 1910-es évek közepén. LDM TF 7599
A vasárnapi székesegyházi „szagos” mise után (fél tizenkettő körül) az elegánsan kiöltözött családok, házaspárok ebéd előtt még tettek egy sétát a veszprémi korzón, amely a Korona étterem elől indult, és a Belső-Püspökkert Megyeháza felőli kerítése mellett haladt el egészen a Jószágkormányzóságig.
A Püspökkert keleti oldalának teraszosan megépített virágágyai, a díszcserjék, labdarózsák, virágok szépsége ünnepélyes helyszínt biztosított a bemutatkozó sétának, a kellemes környezet ide vonzotta a korzózó polgárokat.
A Veszprémben állomásozó katonatisztek, az úri családok eladó leányai elöl haladtak, mögöttük a szülők és a gardedámok kísérték őket. Fel-alá járkálva, beszélgetve a hölgyek bemutatva egymásnak kosztümjeiket, új ruháikat. Ebéd után az Erzsébet-ligetben találkoztak az ismerős családok és sétálva, beszélgetve töltötték el a vasárnap délutánt.
A női cselédek, szolgálók és a Veszprémben állomásozó bakák vasárnap délutáni kimenőjük alatt a Belső-Püspökkert északi kerítése melletti gyalogúton korzóztak. A bakonyi német falvakból bekerülő lányok viseletbe öltözve négyesével egymásba karolva sétáltak fel-alá a Korona étterem északi oldalától indulva fel az Angolkisasszonyok Intézetéig és vissza. A honvédlaktanyák bakái csoportosan kísérték őket.
Film: Az egykori veszprémi korzóról mesél Kremó Zsigmondné Rozsos Erzsébet a Múltbatekintő kisfilm 38. része:
1-4 Benkő István kádármester és családja az 1910-es években, Radnai Éva gyűjteményéből
A Cserhát egyik lebontott részén, a Kőkép utca 8. szám alatt lakott és dolgozott Benkő István (Veszprém, 1938. – Veszprém, 1912.) kádármester, aki Pesten sajátította el mesterségének csínját-bínját, majd tudását külföldön pallérozta. Dolgozott Pesten és Karádon, majd hazatelepült Veszprémbe. Kádármesterként 36 magyarországi kiállításon vett részt, s szerepelt a Párizsi Világkiállításon is. 1875-ben vörösborkészítő hordót talált fel, amelyre szabadalmat kapott.
Megbecsülését jelzi, hogy 1860-ban már városi képviselőnek, 1890-től városi tanácsosnak választották. A vármegyei bizottságnak 24 éven át volt tagja. Tisztelete jeléül Turinban felkereste Kossuth Lajost, akinek egy díszcsutorát vitt, amely később a Nemzeti Múzeumba került. Lányát, Benkő Ilonát id. Csomay Kálmán építőmester vette feleségül, aki apósának sokat köszönhetett. Benkő István a veszprémi Alsóvárosi Temetőben nyugszik.
1 Fix Gábor csizmadiamester Kőkép utcai műhelyének dolgozói 1920-as évek. Fotó: Somogyi Sándor fényképe. Rozsos Józsefné gyűjteményéből
2-3 Róth Ferenc cipészmester és segédei az 1930-as években. Roth Ferenc Gyűjteményéből
4 A veszprémi Cipész KTSz. dolgozói az 1940-es években. Orsolya György gyűjteményéből
Rozsos Józsefné Fix Magdolna így emlékezik csizmadia apjára, Fix Gáborra:
Fix Gábor (Ajkarendek, 1861. – Veszprém, 1925.) csizmadiamester ajkarendeki sváb családból származott. Szokás szerint az egyik fiúnak el kellett mennie szakmát tanulni. Így került csizmadia inasnak Veszprémbe. 1894-ben nősült meg, (első) felesége Ertl Földesi Rozália volt, akitől 6 gyermeke született. Műhelye és háza a Cserháton volt a Kőkép utcában.
Nagyapa (Fix Gábor) minden nap korán reggel (hajnali 3 órakor) előkészítette az aznap elkészítendő csizmákhoz az anyagot. A kész csizmákat a vásárokba és a környező falvakba vitték lovaskocsival, és eladták. A pénzen sokszor több disznót is vettek, amit otthon feldolgoztak. (Télen minden héten disznóölés volt, a népes család ellátásához).
Szállított csizmákat a püspökségnek, a különböző egyházak vezetőinek, és a környező falvaki (Herend, Bánd, Veszprémfajsz) lakói részére, elsősorban vőlegénycsizmákat. Amikor az első világháborúban nem volt nyersanyag, egyszer megvásárolt egy egész vagon használt bőr holmit a katonaságtól és ebből készített új csizmákat, vízhatlan béléssel (húgyhólyagból) ellátva, és felújítva ezeket. A háború után sok köszönő levelet kapott a katonáktól, akik megírták, hogy ezeknek a csizmáknak köszönhették, hogy nem kellett levágni a lábukat, mert a csizmák nem áztak át.
Fix Gábor részt vett a politikai életben is. Mivel az egyik legnagyobb adófizető közé tartozott (un. „virilista” volt), ezért városi képviselő testületi tagnak is megválasztották. Ezen kívül a Katolikus Kör elnökhelyettesi tisztét is betöltötte.
Film: Fix Gábor Kőkép utcai csizmadiaműhelyéről szól a Múltbatekintő kisfilm 48. része:
