A gyulafirátóti egykori iskola épületében működő tájház és közösségi térben emlékeztünk meg a most 100 éve született Hadnagy Lászlóról.
Munkásságáról egy idézettel emlékezünk meg, a Honismeret 1993. évi 3. számából:
Portrévázlat a hetvenéves Hadnagy Lászlóról
Neve hallatán mindenki egyre gondol, a honismeretre. Mert bár Hadnagy László jókora parcellát vállalt művelésre az oktatás, a kultúra, a közélet tartományaiból, neve a honismerettel forrt össze. Hadnagy László pedagógusi, népművelői, múzeumi szervezőtevékenysége egyetlen gondolat, szándék köré csoportosul: menteni a magyarság kallódó szellemi és tárgyi értékeit, visszatáplálni azokat a nemzet szellemi vérkeringésébe. Ehhez a szerteágazó, sokrétű tevékenységhez - talán nem is véletlenül - éppen a honismereti mozgalomban találta meg a legalkalmasabb kereteket.
Amikor egy reggelen bekopogtattam Gyulafirátóton Kastélykert utcai otthonába, még arra számítottam, hogy egyórányi beszélgetéssel kellően megfrissíthetem ismereteimet, kiteljesíthetem a róla kialakult, bennem élő portréját. Csakhamar kiderült naivságom. Amint Hadnagy László - Laci bácsi - hozzákezdett széles áradású, szépen fogalmazott, allegóriákkal is megtűzdelt elbeszéléséhez, már gyaníthattam, napestig sem tudom kivonni magam szavai varázsából. Egy szüntelen tevékenykedő élet gazdag tájaira nyitott ablakot, s míg szavait hallgattam, nem éreztem az idő múlását.
Csak arra ocsúdtunk, hogy jól benne járunk már a délutánban. Hoztam ugyan egy magnószalagot, de az beszélgetésünk tört részének rögzítésére volt csak elegendő. Így arra kényszerültem, hogy emlékezetem mágneses mezejével őrizhessek meg hangképeket, adatokat, megidézett hangulatokat.
1993. június 8-án tölti be hetvenedik életévét, s éppen fél százada, hogy a Gróf Teleki Pál Tudományos Intézet országos ifjúsági táj- és népkutató pályázatán A serdülőkor néphagyományai című munkájával elismerést érdemelt.
A Veszprém TV tudósítása:
