Húsvétvasárnap kaptuk a szomorú hírt, 98 éves korában meghalt Hogya György helytörténész, Múzeumegyletünk (korábban Baráti Körünk) egyik emblematikus alapító tagja. Idős korában is szinte állandó, elmaradhatatlan résztvevője volt városunk kulturális, múzeumi eseményeinek, rendezvényeinek, előadásainak. Lehetett zuhogó eső, vagy 40 fokos hőség, Gyuri bácsi többnyire jelen volt. Bár egy ideje már bottal járt, még mindig meglehetősen jól tartotta magát.
A Trianon óta – leszámítva az 1938–1945 közti visszacsatolást – Csehszlovákiához tartozó bodrogközi Királyhelmecen (Zemplén vm.) született 1923. július 23-án, Hogya György szabómester és Sánta Anna háztartásbeli házasságából. Tanulmányait szülőhelye Állami Polgári Vegyesiskolájában végezte (1938). 1942-ben irodakezelői szakvizsgát, 1955-ben könyvelői vizsgát tett.
1940-től 1942-ig az ungvári Állami Kórházban dolgozott. 1942-ben került Veszprémbe, az Állami Gyermekmenhelyhez, majd automatikusan ennek jogutód intézményeihez: Heim Pál Gyermekkórház (1948–1976), Csolnoky Ferenc Megyei Kórház (1977–1983), ahol gazdasági munkakörben dolgozott. Innét is ment nyugdíjba tűzvédelmi főelőadóként.
Kórházi munkáját csak háborús katonai szolgálata szakította meg. 1944. augusztus 1-én vonult be Sopronba. Decemberben alakulata kitelepült a németországi Auerbachba. 1945 áprilisától 1946-ig amerikai hadifogságban volt (Heilbronn, Böglingen). Az 1956-os forradalom alatt albérletben lakott a Jókai utcában. A szomszéd szobában alvó szállásadónőjét november 4-én a lakást érő szovjet harckocsi lövedék repesze ölte meg.
Az 1970-es évektől tagja volt a (Vidáné Fodor Zsuzsa történész vezette) Üzemtörténetírók Klubjának. 1978-tól kutatta az Alsóvárosi temető 1848/49-es honvéd sírjait. Szorgalmazta és megszervezte a sírok folyamatos rendben tartását. Alapító és egyik legaktívabb tagja volt a Bakonyi (1990-óta Laczkó Dezső) Múzeum Baráti Körének. Szintén alapító tagja a Veszprém Megyei Honismereti Egyesületnek (1991). Továbbá tagja a Csolnoky Ferenc Emlékbizottságnak (1991). Azonban munkájából eredően legfőként az egészségügy, az orvoslás története érdekelte.
Kezdetben idevágó tárgyi anyagot gyűjtött, majd érdeklődése egyre inkább a téma történeti oldala felé fordult. 1985-ben állandó kiállítást létesített a kórház D-épületének I. emeleti folyosóján. Ifjabb Csolnoky Ferenc (1853–1943) orvos életútjának feltárását követően, ő javasolta, hogy a Megyei Kórház felvegye a jeles veszprémi orvos nevét (1990). Szintén ő indítványozta Sauer Ignác (1801–1863) orvosprofesszor, az 1848-as honvéd orvosi tisztikar megszervezője szülőházának (Rákóczi u. 8.) emléktáblával való megjelölését (2011), valamint Szeglethy György egykori veszprémi polgármester emléktáblájának felavatását (2004). Folyamatosan publikált, többnyire orvos- és egészségügy történeti, valamint várostörténeti témákban. Számos önálló kötete mellett számtalan újság és folyóirat cikke látott napvilágot. Időnként kisebb-nagyobb tárgy- és/vagy dokumentum-ajándékozással gyarapította múzeumunk gyűjteményét.
Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár 2001-ben életmű-kiállítással tisztelte meg munkásságát.
Kitüntetései: Veszprém Megyéért arany fokozat (1980), Kiváló Munkáért (1983), Honismereti Emléklap (1993), Csolnoky Ferenc-emlékérem (1993), Veszprém városért arany fokozat (1993), Pro Urbe-díj (1999), stb.
Feleségével, Szedlmayer Ilona (1934–2014) könyvtárossal két gyermeket neveltek fel. Anna leányuk (1963) mentálhigénikus, György fiuk (1965) könyvkötő.
Gyuri bácsi jellegzetes, mindig rendkívül jól ápolt, gondozott alakja városszerte és persze múzeum szerte közismert volt. Hullámos, őszes haja szépen megfésülve, bajusza akkurátusan stuccolva, inge frissen vasalva, többnyire nyakkendőt is viselt. Jó kedélyét, humorát, érdeklődését mindvégig megőrizte. Szeretett mindenkivel elbeszélgetni. Egész életében rendkívül nagy hódolója volt a női nemnek, amit soha nem titkolt. Egyetlen egy alkalom sem múlhatott el anélkül, hogy a hölgyek frizuráját, ruháját ne dicsérte volna meg, vagy más módon ne udvarolt volna nekik. Adattáros kolléganőimnek kifejezetten kedvence volt, „igazi lovag”-ként emlegették.
Sokunknak hiányozni fog. Nyugodjék békében!
Rainer Pál
