A már hagyományos, a Bakony Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont és a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület által, a Malmok a Séden iskolás csoportoknak szervezett vetélkedő 2023. évi döntőjét április 20-án tartottuk a veszprémi Fenyves malomban.
A játékra 10 iskola tanulói jelentkeztek. Ők a tanév folyamán Nagyné Kozma Ildikó pedagógus és Magyar János építész és malom kutató segítségével ismerkedtek meg a Veszprémet átszelő Séd patak 16 egykori vízimalom történetével. Az itt szerzett tudásukról és a molnárok életéről, a víz szerepéről az emberiség számára, valamint ezzel kapcsolatos néprajzi ismereteikről adtak számot a játékos vetélkedő döntőjén.
Az idei versenyen 10 csapat, vagyis 50 gyermek és 3 kísérő pedagógus vett részt.
A zsűri tagjai: Tamás Péter, Magyar János, Márkusné Vörös Hajnalka volt.
A lebonyolításban Bontó László, Nagyné Kozma Ildikó, Övegesné Kóber Zsuzsa segített.
Az eseménynek a Fenyves utcában felújított, így napjainkban is teljesen működőképes malom üzemeltetői adtak helyszínt, sőt, a gyerekeket friss, kemencében készült langallóval is vendégül látták.
A Veszprém TV tudósítása 2023. április 27-én: