Tudja, hogy mi a csutora? Lapos, esztergályozott fakulacs, ami a katonák felszereléséhez tartozott.
Képek:
1 Illikmann György csutorásmester és családja. Fotó: Somogyi Sándor fényképész 1927. Demény Zoltánné Angeli Judit gyűjteményéből. A kép a Malom utcai házban készült, a rózsabokrok előtt. Illikmann Györgyöt és feleségét, a felsőörsi származású Angyal Veronikát ábrázolja, valamint gyermekeiket: Ilonát, Józsefet és Margitot. Leszármazottaik egy része ma is Veszprémben él (többek között Porga Gyula felesége, Héthely Réka).
2-3. Csutorás műhely a Bakonyi Házban. Fotó: Vajkai Aurél 1937. LDM N 3694 és N 7826
A 19. század közepén Veszprém egyik legjelentősebb céhes ipari szervezete a csutora-készítőké volt. Készítéséhez tömeggyártásban juharfát használtak, a díszesebb egyedi darabok azonban dió- vagy tiszafából készültek. A csutoraeszterga ún. íjhajtással működött: a befogott munkadarab egy teljes kört írt le előre és hátra. A mester a taszítóvésővel lefaragta a felesleges részt, majd a kotróvassal a csutora oldalán képzett korong alakú nyíláson keresztül kiszedte a belsejét. A nyílást ezután egy pontosan illeszkedő kör alakú lappal zárta le. A kész csutorát belülről olvasztott gyantával vagy viasszal, vagy a kettő keverékével vonták be, hogy a folyadék ne ivódjék a csutora falába. Az 1828. évi összeíráskor 28 csutorás dolgozott a városban. A Bakony erdei megfelelő ihar-, a díszesebb, egyedi darabokhoz dió- és tiszafával szolgáltak. A veszprémi csutorások gyártottak ilyen eszközöket a Balaton-felvidéki bortermelőknek, itt készítették azokat a fakulacsokat is, amelyek egy időben a katonai felszerelés fontos tartozékai voltak. Már 1742-ben kísérletet tettek arra, hogy ilyen ivóedényeket szállíthassanak a hadseregnek, de a csutora iránti kereslet fellendülését a napóleoni háborúk jelentették. A 19. század első felében 21 év alatt 368 000 darab csutorát szállítottak az óbudai katonai parancsnokságnak. Utoljára 1867-ben 1963 darab csutorát szállítottak a hadseregnek.
Eljutottak a veszprémi kézműipari és mezőgazdasági termékek a bécsi ipari kiállításra is, ahol 1875-ben Lipták Lajos csutora-készítőt érdeméremmel tüntették ki. 1880-ban, a város nevében két jó nevű iparos, Benkő István és Szilágyi Mihály mentek Turinba Kossuth Lajost köszönteni, és a város ajándékát, egy remekbe szabott bakonyi csutorát adtak át.
Veszprémben, a Cserháton, a Csutorás utcában laktak és dolgoztak a leghíresebb csutorakészítő mesterek: a Babai, Bakos, Illikmann, Ketskés, Lipták, Sáfár, Tamási, Tóth családok.
Illikmann György és csutorás műhelye
A Malom utca 18. számú, nádfedeles ház lakója volt 1938-ban bekövetkezett haláláig Illikmann György, a Cserhát jellegzetes iparos figurája, aki az „utolsó veszprémi csutorásként” a harmincas évekre a város egyik nevezetessége is lett.
Veszprémi iparos családba született 1856-ban, édesapja szaruműves volt. Ő maga azt a mesterséget választotta, amely a szűrszabóké mellett Veszprém egyik nevezetes iparága volt ebben az időszakban. Mivel a délszláv eredetű, Magyarországon ritka csutorás mesterség képviselői csak Veszprémben és Tatán működtek, a legények – s köztük bizonyára a fiatal Illikmann is – vándorlás helyett a Cserháton és a Buhim-völgyben élő helyi céhes mestereknél tanultak. A 18. század közepén alakult veszprémi csutorás céh, majd ipartársulat 1890 körül még több mint egy tucat mesterrel működött, legnagyobb megrendelője az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege volt.
A csutora iránti kereslet a századfordulóra azonban jelentősen megcsappant. Illikmann György ekkor már egyedüliként űzte a mesterséget, amelyet a népművészet iránt éledő érdeklődés tartott életben.
Keresetét az 1920–30-as években böllérkedéssel egészítette ki. A Cserhát és a veszprémi vár lakói, köztük a kanonokok, rendszeresen megfogadták a téli disznóölések idején – hurkái, kolbászai, disznósajtjai városszerte legalább annyira híresek voltak, mint csutorái. Társasági ember volt, a korabeli képviselőválasztások ismert figurája, a Takács-kocsmában működő Cserháti Kör rendszeres látogatója.
Unokái így emlékeznek nagyapjukra és a Malom utcai ősi házra: „A Malom utcai csutorás háznál, az udvari részen az út, a kert, illetve udvar rovására pár méterrel kiszélesedett és ezen a területen tartották Nagyapámék a vásárolt diófa-rönköket. Ha Veszprémben voltam és Nagyapának egyéb sürgős dolga volt, mert ilyen is akadt. Iparoskör, politika, tél idején főleg a Várban, a püspökség, a kanonokok és módosabb várlakók disznóöléseinek ellátása hosszú időn át kizárólag az ő tiszte volt. Csak a Várban egy télen ötven-hatvan disznóvágásra hívták. Kiváló, ízletes töltelék- féléket készített.
A lakóház mellé építve egy elég nagy területű, náddal fedett helyiség volt, húsfüstölőnek használták. Zsákszám hozták az akkori Faárugyárból a keményfa-fűrészport. Így aztán amikor a most elmondottak, meg az esztergályozás kimerítették az idejét és kéznél voltam, ketten húztuk a hosszú fűrészt Nagymamával, s vágtuk méretre a diórönköt. Az utolsó Veszprémi Csutorás pedig beretvaéles szekercéjével csutora-formára nagyolta a lefűrészelt korongokat. Ezután következett az esztergályozás.
Írnom kell a Malom utca 18. számú lakóházról is, ám gyorsan hozzá kell tennem: büszkén kihúzná magát az akkor is már öregnek számító nádfedeles épület, ha még létezne és hegyezni tudná a füleit, hallván fenti megtisztelő elnevezést.
De sorrendbe szedve a lépéseket, az utca után a kapué az elsőség. Na tessék, már megint nagyzolok. Ugyanis az egy körülbelül másfél méter nyílású teret egy méter magasságban lezáró, gyalulatlan deszkákból és lécekből összetákolt, gyalogos közlekedésre szolgáló alkalmatosság. Ez az inkább fél ajtónak nevezhető valami a bal oldalon fa oszlopon függ, a másik felén pedig a korábban már említett húsfüstölő külső falához ragasztott gerendához záródik és fából van a kilincse és nem madzag a húzója. Ezután tüstént lépcső ereszkedik le az udvarba, ami hat-hét fokos lehet, és csak úgy a földbe ágyazott terméskövekből készült.
Az udvaron néhány csenevész gyümölcsfa, a szomszéd fal mellett egy elég terjedelmes, szép rózsabokor, amelyen háromféle fajta és színű virág díszlik. Ez takarja részben a közelében illatozó deszka karosszériájú klotyót. Az udvar bejárati ajtajával szemben lévő telek határát négy-öt méter magas támfal határolja el az alatta húzódó keskeny, eléggé meredek utcácskától.
A lépcső aljánál jobbra fordulva, tíz-tizenkét lépés után, a szalmatető alá érkezve, a nyitott gádor, vagy néhol tornácnak is nevezett térségbe jutunk. Ez az épület egész hosszában, egy és fél méter szélességű, a felette lévő tetőt négy faoszlop tartja. A gang jobboldali végénél üvegezett ajtó nyílik a téglalapalapú konyhába, ezzel szemben pedig egy tömör deszka-ajtó zárja le a húsfüstölő helyiséget.
A konyha, amint az minden családban törvény, a Nagymama: Angyal Veronika birodalma. Ha „jányféle" van a közelben, kitalál valami segítenivalót — inkább csak azért, hogy a „Szógám" ne unatkozzék, vagy elmozduljon lábalól — hozzad ide ezt, azt. Vagy szaladj el „Szógám a bótba", kell egy kis élesztő. A fiú gyerek volt, a leány nem gyerek, csak „jány".
Mielőtt a konyhából belépnénk a szobába, vissza kell tekinteni az udvarra. Volt ott egy különálló és fontos helyiség, a disznóól. Mert nemcsak a Várbeliek és mások részére, de a saját nagy család számára is biztosítani kellett egy kis jobblétet. A Nagymama gondozta malacból minden esztendőben vágnivaló hízó lett.” [Hargitai (Hauptvogel) József]
Az 1930-as években Veszprémről készült film megörökíti Illikmann György csutorás mestert munka közben.
